A szállítás napján már tűkön ültem, majd meg ölt a kíváncsiság, a társasomat akartam, olyan voltam, mint egy hisztis kisgyerek. Rég vártam már ennyire játékot, attól függetlenül, hogy mi annak a célközönsége. Megváltás volt számomra a futár érkezése…
Kezemben a csomaggal azonnal bevonultam a lakás egyik szobájába, kibontottam, kíváncsi voltam mit rejt, nem tudtam várni. Sajnos vagy nem sajnos, nem lepődtem meg. A társasjátékoknál szokásos forma fogadott. Csak a dobozra írt szöveg árulkodott arról, hogy most nem egy szokványos társast tart az ember a kezében, hanem az Exxxtázist (cikkszám: 07763350000), amit kifejezetten felnőtteknek készítettek.
A dobozt kinyitva elém táruló belső sem volt különösebben újszerű: 1 széthajtható játékpálya, 4 kártyacsomag, 1 dobókocka, 1 homokóra, 2 különböző színű játékfigura, valamint 1 játékszabályzat lapult benne. A kellékek láttán a gyakorlott társasjátékosnak azonnal egyértelművé válnak bizonyos dolgok, de nem minden. A teljes megvilágosodáshoz nem árt a mindössze 3 oldalas játékszabályzatot elolvasni. Utána már biztosan minden érthető lesz.
Én estére már fejből fújtam páromnak a fontosabb játékszabályokat:
- Végig kell érni a kettő részes (előjáték és aktus zóna) pályán, úgy, hogy időközben egyikünk se jusson a csúcsra.
- Magasabb pontszámot dobó játékos kezdi a játékot.
- A pályán haladva a különböző mezőknek megfelelően kell cselekedni: büntetés, szünet, figuracsere, kártyahúzás…stb.
- Az előjáték zónából csak együtt lehet tovább haladni és csak azután miután meztelenre vetkőztünk.
- A kártyán látható „feladatokat” végre kell hajtani, esetenként kb. 3 perc alatt, amit egy homokóra jelez.
- A nyertes eldöntheti, hogyan szeretné az orgazmust átélni, de a vesztesnek se kell szomorkodnia, utána ő következik.
A szabályok megbeszélése és egy kis pihenés után úgy gondoltuk, hogy itt az ideje gyakorlatban kipróbálni az új játékszert, nem tétovázunk. Sötétítő függönyt behúztuk, gyertyát gyújtottunk, pezsgőt behűtöttük, halk romantikus zenét kapcsoltunk és a játéktábla köré kuporogtunk. Kiraktuk 4 kupacban a játékkártyákat, nemek és zónák alapján, s elkezdtük a játékot. Szépen haladtunk előre a mezőkön mindenfélére rálépve. Volt, hogy kis szünetként pezsgőztünk, kimaradtam egy körből vagy beleszaladtam egy büntetőmezőbe, de mindez nem érdekelt, mert legtöbbször a szív alakú mezőket érintettük. Nem kis örömünket leltük az itt kihúzott kártyák képe által adott feladatokban. Hagytam, hogy kedvesem szabaddá tegye a hasam, és lassan, végignyalogassa azt a mellkasomtól egészen addig, amíg a nadrág engedi! De így volt ezzel a párom is. Simogattuk, masszíroztuk és csókoltuk egymást, egyre inkább megkívánva a másikat.
Alig vártuk, hogy az előjáték zóna végére érjünk és mezítelenre vetkőzzünk. Látni akartuk már egymás felhevült, izgalmi állapotban lévő testét, érezni akartuk egymást. S nemsokára éreztük is… Az aktus zónában is szorgosan húzgáltuk a kártyákat és tettük, amit tennünk kellett. Például párom mögé bújtam és félig átkarolva ujjaimmal izgattam, 69-es pózban nyelvemmel kényeztettem a punciját, miközben ő kőkemény, lüktető farkammal játszott. Pozitúrák sokaságában hajszoltuk egymást az élvezet felé. Nagy önuralomra és a mezők adta kis szünetekre volt szükség ahhoz, hogy a 3 perces időkorlátot betartsuk, valamint ahhoz is, hogy idő előtt el ne élvezzünk.
Végül azért csak sikerült! Diadalittasan és az átélt izgalmaktól megrészegülten léptem be a célba, s győztesként mondtam a kívánságom: lovagolj meg, vágtázzunk az orgazmus felé! Kedvesem nem ellenkezett, tudta, hogy neki is jó lesz, fölém helyezkedett, tövig ráült a hímvesszőmre, s lassan mozogva átadta magát az élvezetnek. Élveztük mindketten, élveztük, amíg csak lehet, míg megfeszülve, nyögések közepette a csúcsra értünk.
Másnap nem tudtunk mit mondani, amikor kerestük a szavakat a múlt éjjelre, csak azt: jó volt, szuper volt! Nem csak a szex, a játék is! Esetleg a kettő együtt? Nem is tudom. Talán majd a ma esti játék után már tudni fogom.
Megvásárolható:












